Blog

Olívabogyó

2023.04.24 22:45
András
András
Olívabogyó

Ha a mediterrán életérzést egy-egy alapanyaggal akarjuk jellemezni, egészen biztos, hogy az olívabogyó az első gondolataink között szerepel. Miért kedvelik a mediterrán étrend követői ezt a kis zöld vagy fekete bogyót? Egyrészt azért, mert finom, másrészt roppant egészséges. Fontos, hogy feldolgozása során ne kezeljék lúggal. Sajnos a kereskedelmi forgalomban kapható legolcsóbb változatokat lúgozzák, ez pedig jelentősen ront a bogyók állagán és ízén is. Érdemes figyelni arra, hogy ha olívabogyót vásárolunk, ne konzervet vegyünk, hanem üvegeset vagy vákuumcsomagoltat, hiszen ilyen formában a bogyók jobban megőrzik eredeti ízvilágukat és állagukat.

Az olívabogyóról érdemes tudni, hogy gyulladáscsökkentő hatású, jelentős mennyiségű antioxidánst tartalmaz – ez hozzájárul a sejtek egészségének megőrzéséhez. Egyes tanulmányok megemlítik, hogy a mediterrán étrend követői védettebbek a rákos megbetegedésekkel szemben, és ebben is jelentős szerepet játszik az olívabogyó, melynek héjában található hatóanyagok segítenek csökkenteni a daganatos elváltozások kialakulását, valamint gátolják a rákos sejtek elburjánzását. Egy kutatás szerint a stroke-kal szemben is hatásos lehet. (Forrás: https://www.hazipatika.com/eletmod/otthon/cikkek/olivabogyo_ezert_erdemes_sokat_enni)

Hasznos információk ezek, de talán még hasznosabbak azok, amiket saját termékeinkről el tudunk mondani. Ezért engedjétek meg, hogy bemutassuk a kínálatunkban szereplő olívabogyókat, melyet az albániai Zdrava cég készített gondoskodó törődéssel és nagy figyelemmel.

A bogyókat a Berat környéki olívaültetvényeken szüretelik. A Berati-hegy környéke nem csak Albánia, hanem a kelet-mediterrán térség egyik legkiemelkedőbb olívatermő területe. Kiváló éghajlati adottságai és a Berati-hegy környékének speciális mikroklímája az, ami az itteni olívabogyót különleges minőségűvé érleli. Szerencsére a modern feldolgozási eljárásoknak köszönhetően az olívabogyót egész évben fogyaszthatjuk, nem csak a szeptemberi szüret idején.

Kínálatunkban hatfajta olívabogyó szerepel. Ár-érték arányban valamennyi felveszi a versenyt a hazai kereskedelmi forgalomban beszerezhető zöld olívabogyók között.

Üveges kiszerelésű olívabogyóból háromfélét kínálunk (részletekért kattints a termékekre):

Vákuumcsomagolt olívabogyóink (részletekért kattints a termékekre):

Fontos kiemelni, hogy az olíva- és salátaolajban tartósított termékek tulajdonképpen kettő az egyben értéket képviselnek, hiszen a bogyók elfogyasztása után megmaradt olajat felhasználhatjuk saláták, mediterrán ételek készítéséhez, így tulajdonképpen kettő terméket vehetünk egy áráért.

Bármelyiket is választod, kiváló kiegészítője lehet a mediterrán előételeknek, salátáknak, tésztaételeknek. De ha csak magában rágcsálod az olívabogyókat, úgy is egy lépéssel előrébb jársz az egészségmegőrzés terén.

Azoknak, akik vették a fáradtságot és végigolvasták ezt az ismertetőt, egy különös ajánlatot kínálunk: az OLIVA kuponnal 15% kedvezményt kapsz mindegyik olívabogyós termékünkből, mely kupon egy rendelésen belül az összes olívabogyós tételre vonatkozik!

Ha megkóstoltad, írj nekünk, szívesen hallunk véleményt a termékeinkről.

simplepay_hu_v2